Létezik-e valóban az értékalapú kapcsolódás munkavállaló és munkáltató között a kiválasztási folyamatban

Létezik-e valóban az értékalapú kapcsolódás munkavállaló és munkáltató között a kiválasztási folyamatban? Egy rövid személyes élményt szeretnék megosztani, mert az elmúlt időszakban aktív munkakeresőként (most már ideje lenne munkatalálónak hívni magam:) ) több beszélgetésen is volt nem csak állásinterjú keretein belül, hanem együttműködés reményében.

Amikor egy hirdetett állásra jelentkeztem, mindig megnéztem a hirdető weboldalát, mi a cégük missziója és milyen értékeket képviselnek. Volt olyan vállalat, ahova inkább az iparági tudásom miatt illettem volna, de a megváltozott értékrendem miatt már nem feltétlenül engem kerestek. Volt olyan cég, ahol a vállalati értékek szimpatikusan hangzottak, úgymint sokszínűség, folyamatos fejlődés, tanulás, szakmaiság. Aztán az önéletrajzom alapján sok hirdetőnek felkeltettem a figyelmét, de általában már a HR-es körök után elbuktam. Minden egyes kiválasztási folyamat egy önismereti utazás volt számomra, ami elgondolkodtatott az én valós motivációmról és hogy valóban hogyan látom az illeszkedést azzal a szervezettel. Amit általánosságban elmondhatok, hogy mindenkit nagyon érdekelt, miért mondtam fel 2 évvel ezelőtt és miért szeretnék vissza menni dolgozni, ha már egyszer coachnak adtam a fejem? A hitelesség számomra egy érték, ezért elmondtam, hogy az, hogy coachnak tanultam többet adott, mint szakmai kompetencia. Idővel belém épült egy szemlélet, egy magatartás, etika, ahogy egymással bánunk. A coaching szemlélet értékké vált bennem, amit kamatoztatni szeretnék szakmai tudásomat kiegészítve. Továbbá azt is elmondtam (néha megemlítettem, ha konkrétan rákérdeztek), hogy ez az elmúlt két év egy intenzív önreflektív és önismereti periódus volt számomra, és azért mondtam fel, mert kellett egy kis szünet, hogy a mentális egészségemen dolgozhassak. És miközben az önismereti munkámról beszéltem, figyeltem a sokszor zavart tekinteteket és hallgattam, ahogy gyorsan témát váltanak vissza a szakmai vonalra. Volt olyan találkozásom is egy híres neves pszichológus coachcsal, akire én írtam rá, mert tetszettek az írásai és aki egyből fogadott. Miután elmondtam, hogy az az elképzelésem, hogy partnerként érték alapon megismerjük egymást, és ha van kapcsolódás, akkor szívesen beszélek az önéletrajzomról is, konkrétan kiröhögött. A visszautasítások abban merült ki, hogy konkrétan vissza se jeleztek, vagy egy szeniorabb emberre lett volna szükségük annak ellenére, hogy az önéletrajzomból tisztán látszott, azt a tevékenységet még pont nem csináltam. Továbbá arra is kaptam visszajelzést, hogy milyen bátor voltam, amikor két évvel ezelőtt csak úgy felmondtam és ott hagytam biztos egzisztenciámat. Én is visszajeleztem, hogy igen, bátor vagyok és sokszor hoztam intuitív döntéseket, ezt sokszor hallom, ennek köszönhetem, hogy most itt tartok. Egy kedves coach kollégám jelezte vissza nekem, hogy aki fel szeretne venni, neki is bátornak és intuitívnek kell lennie, hogy tudjon hozzám kapcsolódni. És ennél a pontnál láttam be, hogy mára én a hagyományos HR-es kiválasztási folyamatokon már nem valószínű, hogy átmegyek.

Ez a hitelesen felvállalni önmagam stratégia egy darabig nem volt gyümölcsöző és sokat csüggedtem is emiatt. Aztán kaptam a környezetemtől mindenféle visszajelzést, persze segítő szándékkal. Karrier tanácsadók és barátok elmondták, ha erre a pozícióra szeretnék jelentkezni, ezt meg azt hagyjam ki az önéletrajzomból és legyen az a motivációm, amit ők hallani szeretnének. Nem hazugságról van szó, csak kommunikáljak úgy, hogy meggyőző legyek. A meggyőző kommunikáció még rendben is van, de a, amit tanácsoltak valahogy összeférhetetlen volt számomra azzal, amit én képviselek, és kicsit hasonlított ahhoz, amit világ életemben csináltam. Azt mondani, amit mások hallani szeretnének, csakhogy oda tartozzak.

Sokáig a visszautasítások nehéz érzéseket keltettek bennem, de most már csak nagyon ritkán mozdítanak ki a középpontomból. Régebben megviseltek nem is azért, mert én magam nem tartanám magam értékesnek, hanem mert sokszori próbálkozás után sem találtam a kapcsolódásokat. Hiányzott a valahova tartozás érzése. Az önazonos énrészem pedig azt súgta, én közösen együttműködve, partneri alapon, közös értékrendek mentén szeretnék értéket teremteni. Olyan szervezetben szeretnék együtt dolgozni másokkal, akik a profiton túl társadalmi értékeket is teremtenek és értékként tekintenek arra, hogy képes voltam oly sokszor váltani időt és energiát fektetni magamba, hogy fejlődjek. 

Minden cégnek megvan a saját szempontrendszere, mi alapján kiválasztja a megfelelő jelentkezőt, azonban van már annyi emberismeretem, hogy remekül olvasok az emberek testbeszédéből. Azt is láttam, hogy sok munkahelyen, legalábbis az interjúztatóknál az önismereti munka, a nehéz életszakaszok felvállalása kerülendő téma. Ez nem az interjúra való. Talán igaz. Kitalálhattam volna valamit, miért nem "dolgoztam" az elmúlt két évben. Sajnos erre képtelen vagyok, persze lehet, hogy meg kellene tanulnom ködösíteni és ez is egy kompetencia. Viszont ami történt, és egyre inkább kezdem felvállalni, hogy vettem a fáradtságot és el kezdtem foglalkozni magammal. Felsővezetőket vagyonokért küldenek coachingba, alkalmazottakat soft skill tréningekre, én meg saját felelőségemre, saját pénzemen tettem meg ugyanezt. Az, meg hogy energiaipari tanácsadó után coach van beírva az önéletrajzomba, teljes zavart keltett egyesekben. Kaptam olyan visszajelzést is, hogy sűrűn váltogatom, mit szeretnék, kvázi keresem még a helyem. És van benne igazság, keresem a helyem, egy olyan helyet, akik ránézve a karrierutamra olvasnak a sorok között, és azt is ki tudják olvasni belőle, hogy gyorsan tanulok és még gyorsabban fejlődöm, hogy nyitott vagyok a világ felé, gyorsan alkalmazkodom, agilis vagyok, ha el szeretnék érni valamit, és az, hogy sok minden érdekel a kreativitásomról is árulkodik mindamellett, hogy remekül értek a számokhoz és a folyamatokhoz is. És az, hogy coachnak tanultam megtanított értően figyelni, benne maradni emberi kapcsolatokban úgy, hogy ne projektáljak vagy hárítsak, hanem ha feszültséget érzek, nézzem meg, hogyan szól ez az érzés rólam és tanuljak belőle. Reméltem, hogy valaki majd megérti, hogy a coachság számomra tényleg több, mint egy szakma, aminek a kalapját nem csak néha a fejemre húzom, majd ha végeztem a munkával akkor leteszem és hirtelen átváltozom valami mássá. Ember vagyok kalapban is meg anélkül is.

A fenti sorokból kiderül, valószínű rossz helyeken keresgéltem eddig. Nyilvánvalóan működik a gépezet, amit kiválasztásnak neveznek és valószínű, én a gépezeten kívül keresek most valamit. De elgondolkodtat az is, hogy a kiválasztásért felelős személyek vajon mennyi emberismerettel rendelkeznek azon a téren, hogy meg tudják-e különböztetni a belülről motivált embereket a kívülről motiváltaktól, hiszen éveken keresztül remekül eladtam magam. Vagy számukra ez irreleváns volt és csak az ambíciót keresték, mert abban nem volt hiányom sohasem. Korábban minden állásinterjúm sikeres volt, meggyőző voltam annak ellenére, hogy utólagos narratívából már tudom, a motivációm éppen az volt, amit hallani szerettek volna és egyáltalán nem direkt. Talán ezért lehettem meggyőző, mert én is elhittem magamról, amit kommunikáltam. És utólagosan is minden munkaadómnak hálás vagyok, mert bizalmat szavaztak nekem, és utólag bizonyítottam is, hogy eleget tudok tenni a feltételeknek, csak valóban 3-4 évnél tovább nem is tartott ez a lendület.

Aztán mostanában el kezdtem mesélni magamról. Őszintén. Féltem, hogy senki nem tud majd rákapcsolódni, de szerencsére nem így lett. Szépen lassan megtalálnak azok az emberek, akik szívesen figyelnek rám és bíztatnak, hogy ne adjam fel. Akiknek érték a sokszínűség, ami megjelenik élettapasztalatomban és gondolkodás, szemlélet terén is. Amikor a HR osztály vissza se jelez a jelentkezésemmel kapcsolatban, elgondolkozom, vajon szeretnék-e olyan helyen dolgozni, ahol számomra a partnerség fogalma sérül (minamellett, hogy elfogadom, hogy nekik ilyen a kiválasztási folyamatuk). Vagy amikor zavart keltek az önreflexív életszakaszommal kapcsolatban egy interjún, elgondolkozom, vajon szeretnék-e olyan helyen dolgozni, ahol a dolgozók mentális egészsége tabu téma. Valóban nem tudnék egy konkrét pozíciót megnevezni az ismertebb álláskereső portálokról, ami álmaim munkája lenne. Inkább úgy állok a kereséshez, hogy ismerkedek, elmondom nekik, mi érdekel, miben vagyok jó, mik az erősségeim, milyen értékeket képviselek, milyen ötleteim vanna, és figyelem, mi a reakciójuk. Sokakat érdekel, ami képviselek és izgatottan várom, hogy hol találom meg a pénzt is termelő együttműködési lehetőségeket. 

Ez is érdekelhet: A nem tudható tapasztalata a coachingban coachoknok és mindenki másnak