Az önazonosság felé
Az autentikus vezető
Azért az egyik kedvenc témám az autentikus személyiség boncolgatása, mert bárkinek adhatok egy papírt és egy ceruzát, hogy írja le őszintén, mik azok a kvalitásokat, amikkel ő rendelkezik, és mindezekből kiindulva mik azok a dolgok, amiket hitelesen tudna képviselni. Ehhez szükséges, hogy az ember legalább saját magával legyen őszinte.
Ahogy erről már többen is írtak, az autentikus vezető tisztán rálát önmagára, meggyőződésből cselekszik, meggyőződése összhangban van a vállalat stratégiájával és meghatározza az organizációs kultúrát. Autentikus vezető lehet autokratikus vagy éppen transzformális is, a lényeg, hogy azt, amit képvisel, saját élettapasztalata és személyes értékrendje alapján hitelesen képviselje, és a követői is ugyanabból a meggyőződésből cselekedjenek. Az autentikus vezető az egyén fejlődését is támogatva éri el az organizációs célokat.
Az önreflekció kezdete
Amikor 2015-ben elkezdtem újra egyetemre járni, hogy egy klasszikus vezetői, MBA végzettséget szerezzek, az járt a fejemben, hogy most lenne újra időm képezni magam, és vajon mi az a szakképesítés, ami kiválóan illeszkedni az eddigi munkatapasztalatomhoz. Akkoriban vezetői karrier elképzeléseim voltam, ezért döntöttem egy MBA képzés mellett. Az első pár hónap azzal telt, hogy vezetői stílusokat tanulmányoztunk különböző dimenziókban, majd reflektálni kellett önmagunkra. Ahogy ezt egy szakmai cikkben is olvastam, a sajátélmények fejezik ki a mesélő személyiségét. Vezetéselméletre lefordítva én ez alatt azt értem, hogy vezetőként olyan stílust fogsz képviselni, amilyen meghatározó, esetleg sorsfordító események voltak jelen az életedben. Az így összegyűlt tapasztalások (legyen az munka, személyes stb) által formált személyiséget tudod csak hitelesen képviselni. Mondhatom, a mostani önismerettel rendelkező énemnek akkor egy viszonylag szűk részét tudtam integrálni egy reflektív portfólióba.
Közel-keleti transzformációs élményem
2015-ig talán a legmeghatározóbb élményem az volt, hogy 26 évesen kiköltöztem Abu Dhabiba, hogy elhagyva a komfortzónám egy kulturálisan, vallásban és etnikailag eltérő életforma része legyek, beleértve a munka és a személyes környezetemet is. Az akkori vezetői képességeimet ez határozta meg legjobban, hogyan tudok egy ilyen munkakörnyezetben boldogulni. Rengeteg empátiát, elfogadást, alkalmazkodást és tiszteletet tanultam, hogy vezetőként megálljam a helyem. Nem voltam menedzser pozícióban, de azt gondoltam, hogy vezetői tulajdonságokkal nem csak menedzserek rendelkezhetnek, mint ahogy nem minden menedzser rendelkezik vezetői képeségekkel sem. Hajtott, hogy kipróbálhassam magam új környezetben és új területeken. Az akkori fiatalabb énemnek fontos volt, hogy megfeleljek a munkaadóim elvárásainak annak érdekében, hogy a cég számára minél "értékesebb" munkavállaló legyek és minél hamarabb előrelépjek. Mindent megtanultam az olaj és gáz szakmáról, ami ahhoz kellett, hogy prezentáljam a vállalatom a helyi emiráti olajcégek, vagy mondjuk egy inkább indiai munkavállalóktól domináns kivitelező cég előtt. Beletanultam, hogy kultúrálisan milyen vállalati magatartás engedhető meg egy-egy munkamegbeszélés során.
Eljátszom vagy megélek bizonyos szerepeket?
Azonban múlt az idő, azt vettem észre, hogy egyre többet játszom már el azt a szerepet, hogy üzletfejlesztői mérnök vagyok Abu Dhabiban, minthogy azonosulni is tudjak ezzel a szereppel. Kezdtem motiválaltlan lenni, és unalommal töltött el a munkábajárás. Minden nap ugyanazokat a köröket futottam, nap mint nap ügyfelekhez jártam és prezentációkat késztetttem. Ugyanaz a tartalom, néha kicsit feltunningolva, néha kicsit leegyszerűsítve. Nem tartottam produktívnak a munkám annak ellenére sem, hogy a főnököm elégedett volt velem.
Feltettem a kérdést, hogy hogyan mérhető a hozzáadott értékem? Homályos mutatókkal próbálták felvázolni, hogy az osztályom teljesítménye nő. Egyre nehezebben tudtam azonosulni az akkori vállalatom indiai vezetési stílusával, ami itt szó szerint a munkastílusban megjelenő kulturális különbségeket jelentette. Mint üzletfejlesztési mérnöknek egyre nehezebb volt az interface szerepet hitelesen képviselni a vezetőség és az operációs csapat között, amikor én magam sem értettem egyet a vezetőség eladási stratégiájával. Kicsit ahhoz tudnám hasonítani ezt a stratégiát, hogy ha kidobnak az ajtón, mássz be az ablakon. Ugyanakkor az is megfordult a fejemben, hogy vajon azok a vállalatok, akiknek megpróbálom "eladni" a mi cégünk mérnöki szolgáltatásait, vajon mennyire tartanak hitelesnek, mint európai nőt a Közel-Keleten az olaj és gáziparban. Sok minden megkérdőjeleződött bennem azzal kapcsolatban, miért is csinálom még mindig ezt a munkát. Próbáltam átkérni magam a projekt csapatba projekt mérnöknek, de ezt nem támogatták mondván, hogy nem erre a pozícióra vettek fel. Én vezetőként támogattam volna ezt az átmenetet, hiszen az egyéni fejlődés támogatása nagyban hozzájárul a munkavállalói elégedettséghez, ezáltal a szerveze eredményeségéhez. Nem csak az anyagi ösztönzők, amik az én esetemben nem volt releváns, és ezt nem ismerték fel. Összességében arra jöttem rá, hogy nem vagyok egy sales típusú karakter, ezért nem is vagyok hiteles abban, amit éppen csinálok. Másrészről pedig cégem vezetősége sem győzött meg a vezetői kvalitásukról. Nagy volt a munkavállalói fluktuáció, ami annak tehető be, hogy a vezetőség folyamatosan levágta majd visszaálltotta a béreket (ez Magyarországon azért nem olyan egyszerű), és ennek láncreakciójaként a munkavállalók kis fizetésnövekedésért cserébe azonnal munkahelyet váltottak. Tény és való, ez a vállalat aggresszív eladási stratégiájával és költségcsökkentéseivel túlélte az akkori gazdasági válságot, amit a csökkenő olajáraknak köszönhetően az olaj és gáziparban bekövetkező beruházási kedv csökkenése és a mindkevesebb mérnöki megbízások jellemeztek. És láttam, milyen problémákkal küzködött az akkori olaj és gáz iparági vezető, hogy teljesíteni tudja a holland anyacég által elvárt pénzügyi mutatókat. Személy szerint a munkavállalói fluktuáció csökkentését tartottam volna szem előtt, hiszen az olaj és gázipari megbízók többször kifejtették, hogy azért nem szívesen bíznak ránk munkát, mert az ajánlat beadástól a munka elnyeréséig a munkára előterjesztett mérnököknek már hűlt helyük se volt. Persze ez csak egy vélemény, és nem én voltam az üzletág vezetője.
Több, mint egy év vívódás után döntöttem úgy, hogy nem számítanak innentől az anyagi ösztönzők és váltanom kell. Megköszöntem, hogy részese lehettem ennek a csapatnak, ugyanakkor őszintén bevallottam, hogy nem tudok üzletfejlesztési mérnökként tovább hitelesen dolgozni. A történethez még az is hozzátartozik, hogy már nemcsak a munkahely értékeivel nem tudtam azonosulni, hanem maga a régió autokratikus és tranzakciós vezetői szemléletével sem.
Idővel változik a személyiségünk, változik az értékrendszerünk
Emlékszem pályakezdőként teljesen más elképzeléseim voltak, milyen munkát szeretnék végezni. Amikor végigmentem az álláshirdetésekben a pozíció leírásán és az elvárások szekción, a motivációs levelemet mindig egy kicsit úgy alakítottam, hogy megfeleljen annak a munkaadónak az elvárásainak. Persze kit lehet ezért hibáztatni, ha egy profi önéletrajzírót kérnék fel, ős se tanácsolna mást -gondolom-. És az embernek akadnak olyan életszakaszai, nem csak pályakezdőként, amikor fontosabb, hogy meglegyen a munka, minthogy pont ugyanazt kelljen csinálni, amit elképzeltem magamnak. Nem elítélendő, leszögezem, hiszen az ember fizetésből él. Aztán ha valaki tehetséges, remekül alkalmazkodik minden szituációhoz, nagyobb eséllyel látják benne a motivált munkavállalót, aki majd hamarabb jut előre a karrier létrán. Saját véleményem is az, hogy a rugalmas alkalmazkodó képesség egy fontos emberi kvalitás a munkahelyen és az életben egyaránt. Mindazonáltal ki hol húzza meg ezt a határt, amit még alkalmazkodó képességnek lehet nevezni, vagy már átcsúszik a "meg akarok felelni" oldalra? Ki hol és hogyan érzi?
A lélek rugalmassága
Olvasom Feldmár András és Büky Dorottya A lélek rugalmassága című könyvét, és érzem, amikor azt mondja, hogy érezni kell, mi jó nekem, és mi nem. Valahogy így gondolom én is, amikor valaki elvállal egy munkát vagy vezetésre adja a fejét. Amíg nincs meg az az érzés, hogy ez, amit éppen csinálok, már inkább rossz nekem, mint jó, nehéz sorsfordító döntéseket hozni. Könnyű mondani, de nehéz végrehajtani, tudom. Már az is egy nagy lépés, ha valaki felismeri a helyzetet, hogy én most abban a kompromisszumban vagyok, hogy..., annak az érdekében, hogy...Ott a félelem a rossz, de biztos munka elhagyása miatt egy ki tudja milyen és bizonytalan jövőért. Rengeteg önismeretre volt szükségem, míg eljutottam oda, hogy tisztán meg tudjam fogalmazni, mi jó nekem és mi nem, és hogy ennek érdekében cselekedni is tudjak. Az odavezető út úgy telt, hogy sok mindent kipróbáltam, amikről akkor úgy gondoltam, hogy majd jó lesz, majd rájöttem, hoA munka és az identitás összefüggésegy mégsem, és próbáltam változtatni. Sokat kockáztattam akkor is, amikor kimentem Abu Dhabiba dolgozni, hátrahagyva a családvállalást, és amikor hazajöttem Magyarországra a bizonytalanságba, hogy újrakezdjek. És sokakat megdöbbentett, amikor 2021 júniusában felmondtam legutolsó munkahelyemen egy vezető gázipari vállalatnál, annak ellenére, hogy még nem volt új állásom, megbecsülték a munkám és jó fizetésem volt, viszont vissza kellett volna járni az irodába dolgozni fix munkaidőben egy hosszabb home office időszak után. A vezetői stílus is változott, és bevallom őszintén, képes voltam alkalmazkodni, de már nem akartam azonosulni.
Mai fejjel már csak olyan állásra jelentkeznék, olyan munkába fognék, ahol a munkám és a magánéletem közötti egyensúlyt fenn tudom tartani, mert nem szeretnék kiégés közeli állapotba kerülni. Mai fejjel már nem szeretnék hatalmas cégekben vezetőként feltűnni, mert tudom, milyen kompromisszumokat kellene meghoznom, hogy vezetőként érvényesülni tudjak, és nem lennék autentikus. Ugyanakkor semminek nem zárom ki a lehetőségét, hiszen elképzelhető, hogy egyszer pont olyan vezetőt keresnek majd, mint én, vagy motivált leszek többet dolgozni a saját álmomon, válllalkozásom felépítésén. A coaching az most egy út, amiben relaxáltnak és önazonosnak érzem magam. Látom magam előtt a célt és azokat a lépéseket, amiket ehhez tennem kell. Ami biztos, hogy minden folyamatosan változik, és ehhez kell a reziliencia, hogy minden belső és külső változást a helyén tudjak kezelni.