Az idealizált főnök
Kiket idealizálunk?
Az idealizálással sokan már lehet találkoztak párkapcsolati szinten. Az első randin mindenki a legjobb formáját mutatja. Alkotunk egy idealizált képet a másikról, felruházzuk őt bizonyos, számunka tetsző tulajdonságokkal, aztán amikor ezekkel a tulajdonságokkal ellentétes viselkedésbe csap át, hirtelen csalódunk. Pedig miről is van szó? Mindenki ember a pozitívumaival és a hibáival együtt. Viszont szeretünk egy idealizált képet dédelgetni a másikról, ezzel saját döntésünket is visszaigazolva, hogy egy jól működő párkapcsolatom van. Utána jön a csalódás, pedig igazából csak arról van szó, hogy a párom nem egy integrált személyként tekintem, hanem annak a személyből kiragadott bizonyos tulajdonságok összességeként.
Idealizálhatunk egy ismert személyiséget, akiről csak a médiában hallunk minden szépet és jót. Amikor meg kiderül, hogy ittasan vezettek vagy kapcsolati problémájuk van, csalódás érzése ül meg rajtunk, hirtelen már mégsem olyan példa értékű az a személy.
Idealizálhatjuk a szüleinket, akikről úgy gondoljuk, fölöttunk állnak és jobban tudják a világ dolgait. Nem meglepő, mert gyerekként még analitikus képességeink egy nagyon szűk valóságra koncentrálódnak, amiben a szülők mondják meg, mi jó nekünk és mi nem. A gyerek kiszolgáltatott helyzetben van, miért is kérdőjelezné meg az őróla gondoskodó személyek hitelességét. Felnőttként viszont az itt és mostban semleges pozíciót felvéve újra meg tudjuk vizsgálni a világról, másokról és önmagunkról hitt valóságot. Vajon minden igaz, amit azok mondanak, akik valamilyen területen szakértőnek nevezik magukat? Fájdalmas a felismerése annak, hogy nagyon sok mindent elhittünk a "szülő szakértőknek". Fájdalmas a felismerése annak, hogy önmagunkat kérdőjelezzük meg, hogy nem lehetne esetleg másként is, mint ahogy mondják? Viszont innentől lehet elindulni azon az úton, hogy az idealizált személyekre -akár önmagunk idealizálása, "én mindent jól csinálok"-ezentúl lehet emberként tekinteni, még akkor is, ha ők is dühbe gurulnak, irányítóan viselkednek, esetleg agresszivitásuk kimutatja magát.
Meg mered kérdőjelezni a főnököd?
Egy főnököt, vezetőt is lehet idealizálni. Példát mutat a munkahelyen, jó emberi és vezetői kvalitásokkal rendelkezik. Szakmailag is megbízunk benne, így minden kérését átgondolás nélkül teljesítjük. Mivel egy munkahelyen létezik az alá-fölérendeltség, így ebben a rendszerben normálisnak tűnhet, hogy amit mondanak nekünk, azt meg kell csinálni. Ilyenkor hozzuk az alkalmazkodó gyerek énrészünk. Akik sokszor lázadoznak a kiosztott feladatok láttán, azok valószínű lázadó gyerek énrészükből reagálnak akár tudat tudat alatt, ami bevált gyerekkorukban. Kivel ne fordult volna már elő, hogy főnökünk a nap végén talált meg minket egy sürgősen elintézendő munkával, amit mi úgy gondoltuk, másnapra is éppúgy megfelelne. Viszont úgy éreztük, nincs más választásunk, mint engedelmeskedni. Az, hogy nekem belefér-e a nemet mondás, sok tényezős. Átgondolhatom, hogy vajon megéri-e nemet mondanom, mert mondjuk az orvoshoz kell sietnem, vagy inkább túlórázom, mert nem akarok konfrontálódni. A nem akarok konfrontálódni érzés mögött is sok minden állhat. Jogos/jogtalan félelem, hogy kirúgnak, alkalmazkodó gyerek szerepben érzem komfortosan magam, esetleg bízom a főnököm ítélőképességében, hogy ez a munka márpedig nem várhat holnapig, most kell megcsinálni. Az utóbbi estben mondanám azt, hogy idealizálom a főnököm, átgondolás nélkül hallgatok rá. Sokakat ezért fizetnek, de mi van azokkal, akik mégis megkérdőjelezik felettesük ítélőképességét?
A krízisben a cégvezető is lehet bizonytalan
Még pár éve dolgoztam egy kisebb cégnél, ahova kezdő földgáz traderként vettek föl bizalmat szavazva nekem. A főnökömre szakmailag és emberileg is felnéztem, türelemmel volt hozzám betanulásom során és szakmai dolgokban sem bánta, ha megkérdőjelezem. Aztán ahogy egyre kompetensebb lettem, egyre több dolgot bíztak rám. Míg egy nap a főnököm felmondott, és a vezetői szerepek köztem és az egyik tulajdonos társ között oszlottak meg. A tulajdonos minden nap mikro-menedzselt, mert kétségei voltak, hogy vajon képes vagyok-e a vezetői plusz feladatok elvégzésére, miután a főnököm távozott a cégtől. Azonban azt vettem észre, mintha szakmailag ez a személy nem értene a tradinghez, és csak hátráltatást éreztem a munkámban a mikro-menedzselés miatt. Az operatív munka sokszor gyors döntéseket kívánt, amiknek helyességét nem lehetett minden egyes alkalommal megbeszélni. Az ő oldalát nézve megértettem a pánikot, ami a trading vezető elvesztése váltotta ki, és az aggodalmat, hogy továbbra is eredményesen működtesse a családi vállalkozást. Azonban bizonytalanságot is éreztem benne saját tudását illetően, amit szerintem úgy szeretett volna enyhíteni, hogy ha mindent lépésről lépésre vázolok neki. Érzésem szerint, ha idealizálom, akkor elhiszem neki, hogy helyes döntéseket hoz. Ha átgondolom a döntéseit, mielőtt cselekszem, kritikusan gondolkodom. Félelmetes elsőre megkérdőjelezni vezetőink döntését, ugyanakkor lehet pont azt várnák el tőlünk, hogy a számára megfelelő -akár szembesítő- módon hozzuk a tudomására, hogy máshogy is lehet csinálni, más lenne itt a jó megoldás.
Aki idealizál, annak egy ilyen szituációbal összedőlhet a személyről alkotott kép (magabiztos cégvezető), sokan ekkor kezdenek leértékelni. Azonban amit megtanultam egy számomra közel álló személy kapcsán, amikor számomra nem tetszetős oldalát hozta, hogy mindenki emberből van, és bármit is hoz elő, azt integrálom- beépítem, összesítem- a személyiségébe. Így fogadom el.
Se nem idealizálni, se nem leértékelni
Megkérdőjelezni vezetőink döntését nem egyenlő a lázadással. Lehet, hogy ugyanúgy fognak menni a dolgok azután a felismerés után is, hogy a vállalatunk vezetője sem tudhat mindent, mindig helyesen. Ő is ember, mérlegel döntései között, és hibázhat is. Az az ő vezetői képességeit erősíti, ha van benne belátás a tetteivel kapcsolatban, azonban az a mi személyiségünket fejleszti, ha képesek vagyunk őt egységében látni és elfogadni. Ha beindítjuk a kritikus gondolkodás képességét, sokkal integráltabb, a képet alkothatunk magunkról, másokról is. Integrált szó alatt a pozitív és negatív tulajdonságok egységét, mint teljes képet értem ebben a kontextusban. Ha csak a sok elhibázott döntés alapján ítélnénk meg egy személyt, az azt jelentené, hogy devalváljuk, semmisnek vesszük azt a sok helyes döntést, amit kompetens vezetőként hozott. Ha csak a kompetens vezetőt látnánk főnökünkben, akkor azon kívül, hogy sokszor csalódni fogunk benne, a saját szakmai és személyes fejlődésünknek is gátat szabunk, mert mindig mindent készpénznek fogunk venni.