Mered kommunikálni az igényeid?
A változás az örök
Amikor az emberek többsége állást keres, akkor általában az álláskeresési portálokhoz fordul. A munkaadók választékosan kifejtik a pozíció leírását, mit várnak el tőled, mit nyújtanak cserébe stb. Én kevesebbszer -vagy szinte soha?- hallottam még olyanról, hogy egy álláskereső tölt fel magáról "hirdetést", hogy milyen munkát keres, mik az elvárásai, cserébe mit tud nyújtani a cégnek. A meghirdetett állásra ezután összeállítunk egy fantasztikus, erőtől sugárzó motivációs levelet, önéletrajzzal együtt elküldjük a hirdetőnek, és jó esetben behívnak minket egy vagy több interjúra. Te, mint álláskereső lehet izgulsz, hogy a legjobb formádat nyújts, meg tudd mutatni az erősségeid és gyengeségeid elfedd -még ha kifejezetten rá is kérdeznek az interjún, akkor is valami konstruktívat szoktunk mondani-. Végül megkapod álmaid állását, és reméled, érzed, hogy sínen vagy és innentől minden gördülékenyen fog menni a karriered illetően.
Mindazonáltal egy-két órára mindenki fel tud venni egy "tökéletes jelentkező" attitűdöt, ami nem feltétlen rossz, csak ahogy igaz ez az első randikra is, életed hátralevő részét nem a tökéletes jelentkező bőrében fogod leélni, mert te is ember vagy. Vannak ugyanúgy nehéz időszakaid, változhatnak az igényeid, ahogy fejlődik a személyiséged. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy az egyetlen állandó, az a változás, és ha az idő múlásával észreveszem, hogy nem egészen ezt vagy így szeretném, esetleg új igényeim támadnak, azt merjem kommunikálni az érintetteknek. Vagyis merjem kifejezésre juttatni az igényeim, szükségelteim, határaim. Ez egy természetes emberi akció/reakció, ehhez mindenkinek joga van még egy munkahelyen is. Sajnos sokunkban, ahogy korábban bennem is megjelent a fenyegetettség érzése, hogy mi van, ha nemet mondanak.
Valós-e a fenyegetettség?
Ha fenyegetetten érzed magad egy ilyen szituációban, minden bizonnyal valósak az ott megélt érzéseid, azonban érdemes megnézni, hogy mégis miért érzem így magam? A főnök sose ér rá az alkalmazottak problémáival foglalkozni? Miután visszautasították a fizetésemelés kérvényem, a főnök ezentúl gyanakvóan fog rám nézni, hogy bármikor felmondhatok, nem vagyok lojális munkatárs? Esetleg attól rettegek, hogy megmondjam az egyik munkatársamnak, hogy legközelebb ne beszéljen velem ilyen stílusban? Ezekben a kapcsolati dinamikákban a fenyegetettség érzése valahonnan a múltból ered. A hozott mintákban mindig ugyanúgy érzed magad, ezért félsz kommunikálni az igényeid, határaid. Talán magad sem vagy tisztában a szükségleteiddel. Viszont ha erre rálátsz, akkor másfajta viselkedéssel másfajta reakciót fogsz kiváltani az érintettből. Az erőszakmentes kommunikáció elsajátítása egy remek eszköz úgy kommunikálni, hogy kifejezésre juttassuk a szükségleteinket, ugyanakkor a másik igényeit is feltérképezzük kritika mentesen, empatikusan.
Az első komolyabb munkahelyemen
25 évesen egy építkezésre kerültem projekt mérnöknek vidékre. Kaptam céges albérletet és autót, és borzasztóan élveztem ezt a fajta rugalmasságot. Nem egy irodában ültem, minden nap más volt. Két év után a projekt már a végén járt, én meg szerettem volna Budapestre felköltözni. Tudtam, hogy engem csak erre a projektre vettek fel, és féltem, ha megmondom, hogy helyezzenek át, akkor elvesztem az állásom. Fiatalkori félelem, de nyilván az élet akkor sem állt volna meg, ha tényleg elvesztem a munkám. Egy kolleganőm segített: ha annyira izgulok, írjam le egy papírra, mit fogok mondani az igazgatónak, aki illetékes volt a témában. Tartalmazza, hogy mit szeretnék (Budapestre költözni, az ottani irodában dolgozni), miben kérem a segítségét (nem szívesen mondanék fel, szeretek itt dolgozni, de jó lenne valami kompromisszumra jutni, hogy én is jobban érezzem magam), milyen megoldást látok elképzelhetőnek (heti két nap ott, három nap vidéken), és soroljak fel pár érvet, mit tudok továbbra is nyújtani a cégnek. Előnyömre vált, hogy telefonon tudtam csak vele erről beszélni, így a lapról puskázhattam. Akkor még tényleg izgultam, nem tudtam, hogy ezt lehet-e egy munkahelyen, vagy sem. Mit fog szólni? A végén, mint mi sem természetesebb, az igazgató bele ment a váltott helyszínbe, és a fenyegetettség érzése el is múlt. Ha nemet mondott volna, akkor lehet, felmondok, de én szeretek mindent megtenni azelőtt, hogy ilyen komoly lépésekre szánnám magam.
Fizetésemelés kérése
Nem tartom tabu témának egy munkahelyen egyáltalán. Azonban akkor van realitás alapja, ha alá tudom támasztani, milyen hozzá adott értékem van a munkámban, ami a cég előnyére van. Ezt azért fontos tisztázni magunkkal, mert ha véletlen elutasítanák a kérelmet, akkor van egy magabiztos jelenlét, amivel "kitűnünk" a tömegből, és ha tényleg magasabb fizetés a fő célod, akkor ez a magabiztos jelenlét motivációt ad, hogy új állás után nézz. Másik, amivel szeretek tisztában lenni, hogy milyen lehetőségeim vannak, ha a kérésemet elutasítjuk. Melyik ponton hozok kompromisszumot magammal? Milyen jelenleg a munkaerőpiac abban az iparágban, amiben keresgélek? Így egy esetleges nemleges válasz után is tovább tudok lépni a megoldás felé.
Amikor először kértem fizetésemelést, nemleges választ kaptam. Nem feltétlen gyűjtöttem össze az erősségeim, inkább csak a feladatokat listáztam és az eredményeket, amiket hoztam. Külföldön dolgoztam az Egyesült Arab Emirátusokban, és az ottani tipikus indiai menedzsment-multi stílusban azonnal kifejtették, milyen besorolásban vagyok, hány évet kell várnom egy előléptetésre, illetve azt a választ kaptam, hogy ennyi pénzért egy más-nem európai-nemzetiségű boldogan eljönne dolgozni. Alternatív opció lett volna, hogy rakjanak át valamelyik projekt csapatba, de azt is elutasították mondván, hogy nem arra a pozícióra vettek fel. Annak ellenére, hogy a főnököm személyesen mindig elismerte a munkám, és kitartásra bíztatott, hogy még ennyi év, és sikerülhet az előléptetés, nem volt túl szimpatikus ez a hozzáállás. Folyamatos álláskeresésben voltam. Azt a kompromisszumot hoztam magammal, hogy amíg fizetnem kell az MBA képzést, addig nem mondok fel. Itt kinn nem volt könnyű új munkát találni. Így négy év után, miután semmi változás nem történt a munkahelyemen, felmondtam és hazajöttem. Utólag belátom, nem feltétlen a fizetéssel volt bajom, hanem nem szerettem, amit csinálok.
Pozitív tapasztalatom volt fizetésemeléssel kapcsolatban Abu Dhabi után rögtön. Földgáz traderként helyezkedtem el. Bizalmat kaptam a cégvezetőtől, ugyanis nem volt trader tapasztalatom korábban. Megtanította a főnököm a szakmát és lettek is sikerélményeim. Amikor megszületett bennem az igény, hogy fizetésemelést kérjek, már számos érvet tudtam felsorakoztatni, miért érdemes velem dolgozni, továbbá, hogy eltelt egy év, és ennek távlatában nézzünk rá az eddigi teljesítményemre. Sokkal magabiztosabb voltam a dolgomban, és nemleges válasz esetén is tudtam, hogy a most megszerzett tapasztalatommal már sokkal könnyebben boldogulnék álláskeresés téren. Ebben a szakmában nem sok szakember mozog. Kis cég volt, de a cégvezető kompromisszumos megoldással majdnem megadta azt az emelést, amit kértem tőle.
Személyes a probléma, hogyan hozzam fel?
A személyes jellegű problémát is fel lehet hozni és érdemes beszélni róla. Az emberek többsége heti 40 órát munkában tölt el, én nem szeretném, ha ez az időszak emberi konfliktusokkal lenne tele.
Amikor személyes jellegű a probléma, itt is érdemes előbb magunkban rendet tenni. Vajon voltam-e már hasonló helyzetben és akkor hogyan éreztem? Hogyan oldódott meg akkor a konfliktus? Ha nem oldódott meg, akkor elgondolkodom, hogy most lehet, nem ugyanazt a mintázatot kellene magamra ölteni, csak a próba kedvéért. Aki először csinálná, hogy megpróbál máshogy állni a szituációhoz -hiszen nem könnyű azonnal rálátni magunkra-, javaslom hozzátenni a szándékhoz, hogy a próba kedvéért, csakhogy megtegyek minden magamtól telhetőt. Hátha más reakció érkezik, mint a korábbiakban. Legalábbis én kipróbáltam, és segített túllendülni a kezdeti félelmeken.
Az utolsó munkahelyemen
volt egy konfliktusom egy kollégámmal, amit én akkor személyeskedésnek éltem
meg (személyeskedés témakörben külön témát írok). Nekem akkor ott azt a
kompetenciámat kellett erősítenem, hogy ne menjek bele abba az emberi játszmába
és ezzel párhuzamosan hogyan húzzam meg a határaim, mi fér bele nekem egy
munkahelyi kommunikációba, és mi nem. Feszültséggel teli hetek voltak ezek,
mert fenyegetetten éreztem magam, mikor ér megint egy verbális inzultus. A
fenyegetettség érzését pedig nyilván én hoztam mintázatul. Amikor továbbra sem
tartotta tiszteletben az illető a határaimat, pedig ezt kommunikáltam felé,
akkor vettem a bátorságot, és a főnökömet bevonva hármasban kezdeményeztem
beszélgetést. Nem volt könnyű, mert a kollégában nagy volt az ellenállás. A
személyeskedéshez sajnos nem tudok kompromisszumot felajánlani, mint ahogy kérték
volna. Viszont lehetőség adódott, a kollégám külön témaként, más stílusban megfogalmazza,
mit kér tőlem a jövőre nézve. A hármas beszélgetés során én is lehetőséget kaptam, hogy más hangnemben reagáljak kollégám valódi szükségleteire. Ha tudtam volna ekkor alkalmazni az erőszakmentes kommunikáció eszköztárát, talán nem ellentámadásba megyek át, hanem megpróbálok belátni az ember mögé, milyen szükséglete nem elégült ki a velem folytatott tevékenység során, ami miatt el kezdett reklamálni nálam nem feltétlen asszertív módon.