Nézőpontváltással szerepe a coaching folyamatban
Coaching filozófiámnak mondhatom, hogy az egyén felelősségvállalását támogatom a saját életét illetően. Ez számomra azt jelenti, hogy aki eljön hozzám, teret adok neki, hogy arról beszéljen, ami neki fontos, ami most ő benne van, ami éppen foglalkoztatja. Ő dönt. Lehet, még maga az ügyfél sem tudja, mit kellene ezzel kezdeni, de megtette az első lépést azzal, hogy eljött coachingra és szeretne magával foglalkozni. Aki nyitott a folyamatra, azok szépen lassan el kezdenek rálátni a saját működésükre. Ha elakadásuk van, el kezd kitisztulni bennük, hogy ahogy eddig gondolkodtak és cselekedtek, nem hozták a kívánt eredményt. Amint ez is tudatosul bennük, egyre nyitottabbá válnak új nézőpontok befogadására. Az új vagy más perspektívák pedig új választási és megoldási lehetőségeket hoznak a felszínre. Ekkor az ügyfél már tudatosan tud dönteni vagy éppen cselekedni a saját életét illetően. Rengeteg témát tudnék idesorolni, például egészen az identitás kereséstől a felelősségvállalásig, vagy a halogatástól kezdve a priorizálásig.
Ennek a folyamatnak a része a nézőpontváltás. Nemrégiben én is egy stresszes időszakon mentem át, ahol először nem tudtam, mire van szükségem, hogyan segítsek magamon. Általában az önreflexiót és tudatosítást magam végzem, de most olyan sok téma jött elő, hogy hirtelen zűrzavar keletkezett a fejemben. Érzés szinten feszültséget éreztem, és ez a kettő blokkolt, hogy cselekedni tudjak. Szóval kihez forduljak? Saját tapasztalatom az volt, hogy amikor engem coacholnok, akkor felváltva tudok figyelek magamra és a coachra, hogy kapok-e új impulzust. Nyitott vagyok új impulzusokra, most már kifejezetten igénylek új nézőpontokat, amikor elakadásom van. Eddig mindig kaptam új perspektívákat és aspektusokat saját témáimat illetően. Elképesztően jó érzés az a megkönnyebbülés, amikor hirtelen más színben kezdem el látni a világot, de akár csak egy apróságnak tűnő dolgot, mint mondjuk konfliktus valakivel.
Miért olyan nehéz a nézőpontváltás?
Ulrich Dehner és Renate Dehner Tranzakcióanalízis a coachingban című könyvében olvastam a referenciakeretekről, ami teljesen új perspektívában világította meg a nézőpontváltás fogalmát. A referencia keret az az ember gondolatainak, hit - és érték rendszerének a komfort zónája, amiben mozog. Nézőpontváltással ez a komfort zóna tágul. Egy folyamatban ez lehet nehéz is, mert ezt a keretet tágítjuk, ami feszültséggel járhat. Ha valakinek elakadása van, és már mindent megpróbált, amit lehetett, hogy túljusson az elakadásán, és azt veszi észre, hogy ugyanazokat a köröket futja, akkor valószínű, hogy kimaxolta a referenciakeretét. A coach szerepe, hogy az ügyfél referenciakeretét átlássa, megértse, visszatükrözze és beavatkozzon az ügyfél referenciakeret szintjén. Ez akkor lesz sikeres, ha az coachee megbízik a coachban, aki úgy lesz hiteles a másik számára, hogy képes más nézőpontokból, például az ügyfél referenciakeretéből szemlélni a dolgokat.
A konstruktivizmus szerepe a nézőpontváltásban
Kelló Éva szerkesztette Coaching alapok és irányzatok könyvében olvastam először a konstruktivizmus elméletéről. "Az, amit objektív valóságnak vélünk, csupán interpretációnk a világról, melyet szubjektív szűrőinken keresztül alakítottunk ki". Eszerint mindenki a saját valóságának a megalkotója. Ez viszont saját felelősségünket is jelenti, hogy meg tudjuk változtatni a valóságról alkotott képünket -módosulhat a referencia keretünk, tágulhat a komfort zónánk.
Rendszerelmélet és nézőpontváltás
Ha rendszerben gondolkodunk, akkor a cirkularitás elmélete alapján a rendszer minden eleme hatással van a másikra. A rendszerbe beletartozik az egyén belső világa (érzései, gondolatai, tettei) és külső környezete is. Ha probléma áll fönn, akkor lehet, hogy az egyén csak a rendszer egy, vagy több elemének szemszögéből látta eddig a problémát, de nem az összesből. Ha valamit változtatunk, például egy gondolatot, egy tettet, változni fognak nemcsak az érzések, de kihatással lesz az egyén környezetére is. Így a probléma is változni fog valamilyen módon -akár meg is szűnhet. Az egyén felelősségvállalása ott jön be a képbe, hogy ha az ügyfél nem hajlandó változást elindítani a rendszerben, akkor vállalja a felelősséget a stagnálásért, vagyis azért a döntésért, hogy nem tesz semmit. Ha ez a döntés tudatos, sokszor már ez is oldja a feszültséget, ami a problémához társult.
Nézőpontváltási technikák
Coachingban számos módja létezik, hogy új szemszögből tüntessünk fel egy helyzetet az ügyfél számára. Az alábbiakban felsorolok néhányat, amit én is alkalmazok.
Cirkuláris kérdések
"Vajon mit mondana erről a helyzetről a legjobb barátod?" "A példaképed vajon hogyan cselekedne ebben a szituációban?" Amikor az ügyfél rálát, hogy közvetlen környezet hogyan szemléli ugyanazt a szituációt, esetleg el kezdi megvizsgálni, hogy tágabb környezete - vállalata, társadaloma- milyen értékekek mentén hozza meg az ügyfélt érintő döntéseket, akkor a coachee tágítja a valóságról alkotott képét. Ha képesek vagyunk befogadni környezetünk nézőpontját, tágabb térben fogunk tudni komfortosan mozogni.
Csodakérdések
"Tegyük fel, hogy csoda történt, és holnap reggel úgy ébredsz fel, hogy a problémád egyszerűen eltűnt. Mi lesz az első jele, hogy a csoda megtörtént? Kik veszik észre először és ők mit fognak először észrevenni rajtad?"
A csodakérdésnek számos változata van, lehet mesébe szőni, metaforákat alkotni, az egyén referencia keretének megfelelően. Például mérnököknek lehet úgy is fogalmazni, hogy egy kémiai laboratóriumban olyan vegyületet dolgoztak ki, ami feloldja a problémát. Minél részletgazdagabb a lefestett kép a csoda utáni állapotról, annál hatásosabb változásokra képes az egyén érzés és gondolatvilágában, magatartásában. A csodakérdés célja, hogy az ügyfél a megváltozott valóságnak a képeit a jelen valóságnak részleteihez tudja kötni. Az ügyfél probléma fókuszról áttér megoldás fókuszra. Mivel a csoda utáni állapot a célállapot, ezért ennek a pillanatnak az érzésvilágát kell az egyénnek magába ültetni ahhoz, hogy a jelenben cselekedni tudjon.
Nézőpontváltás az idősíkon
Kivel ne fordult volna már elő, hogy ami az egyik nap problémát okoz, az korábban nem okozott problémát. Ilyenkor érdemes visszatekinteni a múltba, hogy akkor mi volt más. Az a múltbéli szituáció akkor hogyan oldódott meg? Lehet, most stresszben van az ügyfél, korábban nem volt. Lehet, hogy akkor voltak segítői, most nincsenek. Bármi lehet. Azt érdemes kideríteni, mi történt az ügyfél rendszerében/referencia keretében az akkor és most időpillanat között. A probléma okának a tudatosítása is vezethet egyfajta megoldáshoz, része az önreflexiónak.
A probléma átkeretezése
Egyik ügyfelemet egyszer arra kértem keretezze át azt a problémáját, hogy ő már hónapok óta halogatja a lakásának a berendezését, mert egyszerűen nincsen érzéke a színek és bútorok kiválasztásához. Azt gondolta, ő neki nem erőssége a lakberendezés és emiat frusztrált volt. Ostorozta magát, miért nem képes ezt megugrani, amikor olyan egyszerűnek tűnik. Megkérdeztem, ismere-e olyan valakit, aki szintén nem ért a lakberendezéshez és mégis megoldotta a színek és bútorok kiválasztását. Két alkalom alatt arra jutott, hogy neki nem kell értenie a lakberendezéshez, viszont kérhet segítséget, ami viszont egyáltalán nem okoz neki problémát. A szituációt az ügyfél áthelyezte egy másik referenciakeretbe, ami egészen más színbe tüntette fel a megoldandó helyzetet. Kinek mi az egyszerű, kinek mi okoz nehézséget.
A probléma dicsérete
Amikor az élet kihívások elé állít, az felfogható egy tanulási folyamatnak is. Így van ez a problémákkal is. Ha valakinek problémát okoz a főnöke utasító magatartása, akkor fel lehet magunknak azt a kérdést, miben tudnék fejlődni, hogy a jövőben ezt a fajta magatartást higgadtan kezelni tudjam. Ha problémát okoz valakinek, hogy az alkalmazottai rendszerint elkésnek az értekezletekről, elmaradnak a határidőkkel, akkor rávilágíthatunk arra, ez egy lehetőség a vezetői kompetenciánk fejlesztésére, ami például az időstrukturálás vagy az irányítás. A probléma dicsérete úgymond egy pozitív hozzáállás az előttünk lévő önismereti folyamathoz.
Összezavarás
Ulrich Dehner és Renate Dehner Tranzakcióanalízis a coachingban című könyvében olvastam arról, hogy amennyiben elég szilárd a coach-ügyfél kapcsolat, elég nagy a bizalom, akkor belefér, hogy a coach az ügyfél szituációját olyan szemszögből világítja meg, ami provokatív és kívül esik az ügyfél komfortzónáján. Például az egyik ügyfelem arra panaszkodott, hogy a ismerősök, szomszédok folyamatosan szívességet kérnek tőle. Ő szívesen segít is, de egy ponton már olyan sok mindent kell csinálnia, hogy nem bírja. Nem tudja leszerelne őket, bunkóságnak érezné, ha már egyszer megígérte neki, így viszont nem jut magára ideje. Mint kiderült, fontos számára a korrektség. Megkérdeztem, ha olyan fontos számoára a korrektség, magával miért nem nem viselkedik korrekten? Ugyanis magának is minden nap felírta, hogy el fog menni sportolni, takarítani, gyerekével játszani, mégis inkább idegenek kívánságait teljesítette. Amint elkezdett a saját szükségleteire jobban odafigyelni, onnantól kezdve jobban meg tudta húzni a határait mások előtt.
Két szék technika
Pszichodrámából hozott technika, ahol a coachee két szék között váltogat helyet és kettő ellentétes érzést, gondolatokat fogalmaz meg egy témával kapcsolatban. Azzal, hogy a coachee fizikailag is helyet cserél a székek között, még erőteljesebben segíti elő a nézőpontváltást. A végén az egyik nézőpont nagyobb hangsúlyt fog élvezni az ügyfél fejében.
Szerepcsere
Hasonló a két szék technikához, itt azonban a coach arra kéri az ügyfelet, hogy az elhelyezett egyik üres székre ülve élje bele magát a konfliktuspartnere bőrébe, és mintha az ő szájából hangozna, beszéljen partnere érzéseiről, gondolatairól ezzel is elősegítve a nézőpontváltást.
Képkártyák
Számos kreatív eszköz létezik a szabad asszociáció fejlesztésére az ügyfélben. A képkártyák intuitívan új nézőpontokat hozhatnak az ügyfél életébe egy bizonyos témát illetően. Valakinek egy partravetett hajó karrierje megrekedtségét jelzi, azonban jelentheti azt is, hogy ez a hajó némi felújítás után újra vad vizeken fog száguldani.
Az én referencia keretemről
A saját megélésem eddig az volt, hogy azért volt nekem olyan nehéz befogadni mások nézőpontját, mert amikor elakadásom volt, általában tanácsot kaptam. Számomra a tanács az valaki másnak a tapasztalása alapján összeállított hit vagy értékrend, vagy program. Ettől még lehet jó is, de vakon nem fogadom meg. Mivel nekem nem tanították meg, sőt, kifejezettem tiltották, hogy a saját szükségleteimet kifejezzem, ezért amíg nem tudtam, mi jó nekem és mi nem, mire van szükségem és mire nem, addig csak ellenállás volt bennem, mert nem tudtam elkülöníteni a másik mondandójából, mi szól rólam-mi az, amivel nekem van dolgom-, mi nem. Ezért én alaphelyzetből visszautasítottam más nézőpontokat. Aztán, ahogy egyre több önismerettel kezdtem el rendelkezni -vagyis tisztában kezdtem lenni önmagammal-, egyre jobban szét tudtam választani, hogy mi szól rólam és mi a másikról, például amikor azt mondja, "ezt ne csináld, mert veszélyes". Meg tudom ítélni, nekem meddig tart a biztonságérzetem, hol van a felelősségem határa. Egyre magabiztosabban mozgok a saját referencia keretemben, amit folyamatosan tágítok azzal, hogy más nézőpontokat is befogadok. Mostanra már sokkal könnyebnek érzem az önreflexiót. Ott tudom, hogy érdemes más nézőpontokat, megvilágításokat megfontolnom, amikor az elhangzottak valamiféle ellenállást, feszültséget váltanak ki belőlem. Ekkor tudom, hogy azzal valami dolgom van, egyelőre nem tudom, hogy ez most rólam szól, vagy a másikról, de mindenképpen szeretnék vele foglalkozni, mert ez a fejlődés útja számomra.